Reggel korán ébredtem. Mivel még hét óra sem volt, nem keltem fel az ágyból, ehelyett a neten szörfözgettem. Meglepődtem, amikor egy friss bejegyzésre bukkantam egy általam követett blogon, a Korea Hits America-n. A bejegyzés a CN Blue-ról szólt, konkrétabban a Malibu-i fotósorozatukról és a hosszúranyúlt "látogatás" okáról. Szinte felnevettem, amikor a feltételezéseket olvastam. Egyik megjegyzésben viszont fenyegető mondatra bukkantam.
"Park Ha Ni, a fotókon sszereplő lány nem érdemli meg a fiúk társaságát! Meglakol, ha valamelyik oppára ráveti a szemét!!!"
Kiakadtam. Igaz, felkészülhettem volna a kedves rajongók reakcióira. De nem tettem. Valahogy kézenfekvőnek gondoltam, hogy ha én örülök, ők is örülnnek. Így belegondolva kicsit tévedtem. Nem örülnek, örülnek.
Miután meguntam az ágyon lustálkodni, halkan kiosontam a szobából, ugyanis Rosie még mélyen aludt. A ház csendes volt. Hirtelen összerezzentem. A konyha irányából hangokat hallottam. Mély levegőt vettem, s rájöttem, hogy valaki ennivalót, pontosabban palacsintát készít. A levegőben finoman érezhető palacsintaillat terjengett. Elindultam a konyha felé. Majdnem összeütköztem Tackeray bácsival, aki szintén a konyha irányába settenkedett.
- Ki van bent? - tátogta.
- Nem tudom. Honnan tudjam? - tátogtam vissza.
Beléptünk a nyitott konyhaajtón - illetve csak akartunk. A gond az volt, hogy egyszerre akartunk, és így mindketten elég... szoros helyzetbe kerültünk. A konyhából hangos nevetés hallatszott. Ha nem is láttam volna Richie-t, akkor is felismertem volna a nevetéséről.
- Szóval te okozod ezeket a kellemes illatokat! - mosolygott Tackeray bácsi a fiára.
- Nem, a palacsinta. - vigyorgott Rich. - Megkóstoljátok?
- Naná! - mondtuk egyszerre.
- Egyébként máskor is szoktál ügyeskedni ? - kérdeztem tőle, miközben egy palacsintát kentem meg szederdzsemmel. Nyami.
- Szoktam... néha. De nem fura? Mármint az, hogy fiú létemre a konyhában ülök.
- Szerintem csöppet sem az. Sőt, vagány. A feleséged is dijjazni fogja majd. - vigyorogtam.
- A felesége? Inkább üljön ő a konyhában, ne az én fiam! - szólt bele T. papa is a beszélgetésbe.
- Jaj, apa, nem az a lényeg! - rázta meg a fejét Richie.
- De fontos! Hidd el nekem, fiam.
- Jó, jó... Ha Ni, ma nem kell fotózásra menned?
- Nem. Holnap mennek haza a srácok, és a mai nap pihenő nap lesz. Még ki kell találnom valamit búcsúzóul. - gondolkoztam.
- Mit szólnál, ha karaokiznátok? - dobta be az ötletet.
- Hmm, nem rossz ötlet. Sőt! De neked is jönnöd kell. Hívom Izzyt, Tomot, és Rose is feltétlenül ott kell legyen! - Egészen belelkesedtem az ötlettől. - Jajj, nagyon köszi az ötletet! - Örömömben tapsolni kezdtem. Megoldottam ezt is! Illetve Richie oldotta meg.
